Az alany megválasztása határozza meg a fa méretét és a tápanyag-felvétel hatékonyságát. Az optimális ültetési távolság függ az alanytól, a fajtájától és a metszés módjától. Négy alapvető kategóriát különböztetünk meg az alanyoknál: erős, középerős, féltörpe és törpe. Napjainkban a leginkább használatos a törpe-, vagy féltörpe alany. Habár a kisebb fák miatt az egyes fákra vonatkozó hozam alacsonyabb, azonban több fa található egy hektáron, így elérhetőek a korábbi hozamok, és ezek a fajták könnyebben metszhetőek és kezelhetőek.
Az alany kiválasztásánál figyelembe kell venni a talaj tulajdonságait (pH, szerkezet, nedvessédtartalom), és más egyéni sajátosságokat (fagyállóság, kártevőkkel- és betegségekkel szembeni ellenállóképesség) is. A törpe alanyok korán fognak teremni; az ültetéstől számított második évben, míg a középerős és erős alanyok nem fognak teremni a 4-7. évig.
A körténél különböző alanyfajtákat használnak az oltványok neveléséhez. Európában a birsalanyok használata tradicionális a törpe-, vagy féltörpe fákhoz. Azonban ezek az alanyok érzékenyek a széllökésre, az alacsony hőmérsékletre és a tűzelhalásra. Az újonnan nemesített klónok (OH x F) jobban bírják a hideg téli időjárást, és "toleránsabbak" a tűzelhalással szemben. A klónok fajtájától függően a fák lehetnek a törpe alanyoktól az erős alanyokig bármilyenek.
Számos művelési rendszert használnak az almatermésűek esetében. Az összes esetében az a cél, hogy korai- és magashozamú, csúcsminőségű gyümölcsöt kapjunk. A könnyű szedés és egyszerű kezelés szintén fontos tényezők. A modern rendszerekben sűrübben vannak ültetve a fák, mint a régebbiek esetén. Napjainkban az ültetési sűrűség 1000-6000 fa/hektár, míg 50 évvel ezelőtt ez a szám 70-100 fa volt hektáronként.
A magasabb hozamú, termékenyebb talajon a termelők esetenként 10 000 fát is ültetnek hektáronként, ahol akár 60 tonna várható hozam is elérhető.
A fák lombozatának kialakításakor négy alapvető forma jelenik meg; gömb formájú lombozat, kúpos formájú lombozat, lapos "legyező" formájú lombozat, illetve Y, A vagy V formájú lombozat.
A gömb formájú lombozatot használták a tradícionális európai és észak-amerikai gyümölcsösökben, lehetővé téve, hogy a fák lomkoronái természetes alakjukban fejlődjenek.
Napjainkban a kúpos formájú lombozat sokkal inkább elterjedtebb. A fa tetejének szélesség-korlátozásával kedvező feltételeket biztosítanak a megfelelő mennyiségű fény eljutásának az alsóbb részekre. Ez minimális törzs- és ág manipulációt igényel.
A lapos lombozatú rendszerek egyre elterjedtebbek a nagyobb ültetési sűrűségű gyümölcsösökben elősegítve a további termést, így növelve a hozamot és megkönnyítve a szedést.
A V-alakú, A-alakú (vázas-redély) vagy az Y-alakú (Tatura redély) lugasok esetében a fény kedvezően el tud jutni a fák also részeihez. A termelők számára magasabb hozam érhető el.
Az újonnan ültetett fákat metszeni kell. A teljes időszak alatt a gyümölcsök ritkítása szükséges, hogy biztosítsuk az optimális levél-virág/gyümölcs arányt, valamint az ideális légáramlást és fénybejutást, növelve ezzel a gyümölcs méretét és minőségét. A metszés szintén segít biztosítani, hogy a víz és a tápelemek eljussanak az optimális számú, jól-pozicionált gyümölcsökhöz.
A ritkítási folyamat nagyobb részét késő télen kell végrehajtani, amikor a fa még "szunnyadó" állapotban van. A nyári ritkítást azért kell végrehajtani, hogy a gyenge termésű vadhajtásokat eltávolítsuk, és hogy könnyebben átjusson a fény a lombozaton.
Általános szabály, hogy jobb többször kevesebbet ritkítani, mint egy ritkítás alkalmával súlyos visszametszéseket alkalmazni. Az ilyen súlyos visszametszések erős vegetatív növekedési folyamatot generálnak, mely rengeteg tápanyagot és vizet emészt fel, mely hatással van a gyümölcs minőségére.
Almafák esetében rügyenként 5-6 virág (egy fővirág és oldalvirágok) képződik, míg körtefák esetében ez a szám 7-8. Ha ezeket mind hagynánk beérni, akkor nagyon kicsi méretű gyümölcsöket kapnánk, a fa alultáplálttá válna és nem virágozna következő évben.
A magas minőségű gyümölcstermesztés jó betegség-, valamint kártevők- és gyom elleni kezelést igényel. Rengeteg kórokozó (gomba, baktérium, virus és fonálféreg) támadhatja meg az almatermésű fákat. A betegség kárt okozhat közvetlenül a gyümölcsben; csökkentve az esztétikai értéket vagy ehetetlenné téve a gyümölcsöt, de megtámadva a törzset, az ágakat vagy a leveleket a fának is komoly veszteséget okozhat.
A leggyakoribb betegségek: a lisztharmat, a körterozsda, a varasodás, a különböző rothadások és a tűzelhalás. A tűzelhalás az egyik legnagyobb korlátozó tényezője az európai körtetermesztésnek. Több, mint 50 féle rovar támadja az almatermésű fákat; a lombot és a gyümölcsöt egyaránt.
A rovarok (levélaknázó molyok, almafa szitkár, levéltetvek, pajzstetvek, vértetű) és atkák a levélzetből, illetve a törzsből táplálkoznak gyengítve ezzel a fát, csökkentve ezzel a virágzást és gyümölcsképződést, valamint a növekedést. A legsúlyosabbak azok a károsítók, amelyek direkt módon a gyümölcsben okoznak károkat (almamoly, körtemoly).
Néhány országban (pl. Kínában) a gyümölcsöt 45 nappal a virágzás után szedik le, minimalizálva ezáltal az élősködők bejutásának és a betegségek kialakulásának esélyét. Napjainkban inkább megszokott, hogy igény szerinti rendszerességgel növényvédő szereket alkalmaznak a növekedés során.
A gyümölcsöt az érés után, de még a teljes érés előtt kell leszedni. Ez fajtánként és gyümölcsfánként is változik, a különböző gyümölcsök a három hónapos periódus különböző időpontjaiban fognak beérni. Az almatermésűeknél a keményítő a gyümölcs cukorraktára. Az érés során ez a keményítő alakul át cukorrá. Az éretlen gyümölcsnek kifejezetten keményítő ize van; egy kifejletlen aromájú gyümölcs nagyon kemény. Az érett gyümölcs ropogós, de nem túl kemény.
Minden országnak megvan a maga saját időszaka, amikor a számára legkedvezőbb az alma és a körte szüretelése. Ennek segítségére több jellemző (mérőszám) létezik. Mindennel együtt azonban jelentős gyakorlati tapasztalatra van szükség a szüretre legalkalmasabb időpont kiválasztásához.
A kedvező tárolási feltételek létfontosságúak a hosszútávú kedvező minőség és eltarthatóság szempontjából. A gyümölcsöt minimális sérüléssel kell szedni, ezután gyorsan le kell hűteni, és megfelelően szabályozott körülmények között kell tárolni, hogy elkerüljük a további károsodást. Relatíve magas (90-95%) páratartalmat kell fenntartani, hogy minimalizáljuk a gyümölcs nedvesség vesztését. Az alacsonyabb oxigén- és magasabb szén-dioxid tartalmú levegő csökkenti a bomlás mértékét és a gyümölcs tönkremenetelét.
A korábban érő almák (nyári- és őszi almák) több etilént termelnek a raktárban (mely az érési folyamathoz szükséges speciális enzimek szintézisét stimulálja), és ezáltal hajlamosabbak a megromlásra, mint a később érő téli almák. Így a korai fajták tárolási potenciálja alacsonyabb.